Esküvőkön énekelni mindig megtisztelő számomra. Bár már 100 körül járok, minden egyes alkalommal elszorul a torkom, ha a nyitótáncot látom, vagy az idősebb szerelmespárokat, örömszülőket boldogan, összebújva táncolni, vagy beszédet mondani a gyermekük esküvőjén... szóval sok gyönyörű pillanat van.

De mivel én a háttérben dolgozom, gondoltam megosztom veletek ezeket a háttér infókat is! 

Az esküvőket általában minimum fél évvel a kitűzött időpont előtt már beírjuk a naptárba - de már van 2018-as esküvő is beírva nekem! Aznap általában már délben vagy úton vagyok, vagy már pakolom be a bőröndöt. De nekem az aznapom off. Meg a másnap is, mert csak aludni tudok :D Van, hogy helyben van a koncert, de ez a ritkább - általában utazom. Mivel a fél banda Salgótarjáni, vagy én megyek oda és onnan együtt tovább, vagy ők jönnek Pestre, felszednek és hajrá - attól függ, az ország mely részébe megyünk. Mert persze országszerte zenélünk! 

Pakoláskor mindig nagyon figyelnem kell, mert volt már, hogy egy áttetsző fellépő ruhához elfelejtettem vinni a hozzá tartozó alsóruhát! :D Improvizálnom kellett... Volt, hogy elszakadt a fellépőruhám, így az egyik sráctól kértem el a fehér ingét, és abban voltam! :D A részletek is fontosak: legyen nálam harisnya, ha szoknyában leszek - nincs olyan jó lábam, hogy kopaszon mutogassam! És ha szoknyában megyek, akkor ... hát igen. Egyszer elfelejtettem leborotválni a lábam :D Persze, hogy ilyenkor nem fekete a harisnyám, és nem vastag, mert nyár van! Persze a lesötétített teremben nehéz észrevenni, de izgultam... :D

Szóval minden pici részletre oda kell figyelni, de most már van rutinom bőven, úgyhogy pakolás után megállok, bamba képpel, mert memorizálok... végigmegyek magamon fentről lefelé és motyogva sorolom: haj... smink... ékszerek... alsó...felső...harisnya...cipő...váltócipő (fontos, mert 6 órát ugrabugrálok egy-egy esküvőn, és lehet, hogy valaki bírja végig magassarkúban, de én nem!).... Persze a bőrönd nem lesz könnyű... De legalább gurul! Amikor nem megy tönkre a kereke, vagy nincs sár, akkor legalábbis. Vagy ha nincs felbontva a járda. Mert akkor kézbe, és cipelni kell! Vagy rángatni a szerencsétlent át a susnyáson :D 

A volán buszon mindig pihenek. Imádom nézni a tájat. Zenét hallgatok - vagy azt, amihez kedvem van, vagy áthallgatom, ha van valami kérés az ifjú pár részéről. Igen, van, hogy új dalt tanulunk, mert az lesz a nyitótánc, vagy rég játszottunk valamit, ami kérés, és fel kell frissítenem a tudásom. De az út általában a pihenésé... 

A kapcsolódási ponton mindig örömmel szállok be a zenekari buszba, mert nem csak zenésztársak, barátok is vagyunk! Ha nem mi csináljuk a ceremóniát - általában nem - akkor kb 4 körül érünk a helyszínre. Ekkor jön a legkeményebb rész, a pakolás. Ez persze leginkább a fiúknak kemény, mert mi teljes cuccal megyünk - fények, hangfalak, hangszerek. Én szeretek pakolni. Egyrészt a kocsikázás után megmozgat, másrészt, hősnek érezhetem magam :D, harmadrészt úgy érzem, csapattag vagyok. Nekem is van dolgom, mit kell összeraknom, azt meg is teszem. De mivel a fiúk jóval nagyobb munkában vannak a teljes cucc összerakásával, én addig elmegyek sminkelni. Egyrészt, hogy ne legyek útban :D Másrészt, mert a fiúknak nem kell smink meg haj, és így nem rabolom az időt ezzel sem. 

Ha felállt a cucc, akkor ki is kell próbálni - ekkor még jó esetben nincs ott a násznép. De nagyon sokszor vagy előbb érkeznek, vagy közvetlenül ott van valahol külső helyszínen a szertartás is. Ez esetben mi még civilben - farmer, póló, sportcipő - ők meg gálában rohangálnak köröttünk :D De nincs mit tenni. Míg a fiúk pakolnak, az én dolgom, hogy az első fotókat feltegyem a Fb oldalunkra, illetve, hogy kérjek kávét, vizet, és megkérdezzem, hol lesz az öltöző - valamint a fellépőruhákat is én kezelem. 

Hiszitek, vagy nem, kb. 10-ből egyszer van bármilyen öltözőnk! Legtöbbször a wc-ben öltözünk, sminkelek, csinálom a hajam. Közben a násznép nőtagjai vagy a személyzet berohangál. :D Állok ott fehérneműben... De nincs mit tenni. Sokszor akkor találják ki, hova suvasszanak minket, mikor megkérdezem, hogy hol öltözzünk. Öltöztünk már kamrában, szűk irodában, biliárdteremben. Az a boldogság, ha van zárható és tágas tér. Mindegy, hogy az amúgy mi - egy szoba, vagy egy konferenciaterem. Persze nekem kell tükör, ne adj isten áram is a tükör mellett, de ez viszont már valóban ritka! 

Nos tehát, úgy és ott öltözünk, ahol és ahogy tudunk. Mindenesetre eddig még mindig szépek voltunk! :D 

Álatlában hajnali 3-4 körül végzünk - tehát már 10 órája vagyunk a helyszínen. Ez után jön még a neheze - a buli utáni pakolás. Sűrűn emlegetjük a szenteket. A srácok általában ilyenkor már röhögősre fáradtak. Vicceskednek, hülyülnek - valahogy ki kell bírni. Itt már azért baromi fáradtak vagyunk, úgyhogy ez a leghúzósabb. Én is kiveszem a részem, mert összekakni nem tudom, de szétszedni bárki tudja :D Úhgyogy cipelek, pakolok rendesen én is! A buszban még pörgünk, de pár km után mindenki kábán ül... Jó esetben kivéve a sofőrt, aki addig pihizett. De legtöbbször vezetni is a srácok szoktak. 

Mire haza érünk, már vagy 20-22 órája talpon vagyunk legalább, 10 órát a helyszínen voltunk és nettó 6 órát énekeltünk, ugráltunk, topogtunk a színpadon, két órát pakoltunk... 

De semmiért nem adnám! Kaland minden út! Együtt lenni jó! Kihívás minden esküvő! Boldogság énekelni és táncolni! 

 Üvöltés. 

Hála Neked, nem ez az utolsó, amire emlékszem... Tiszta hangon hívtál. Megköszönted, hogy énekeltem. Meg mindent. Búcsúnak tűnt.... Az volt. 

Elhívtad magadhoz, aki hiányzott már rég. Elmentél Mesteredhez, akit szerettél. 

Mintha búcsúznál. 

Ha megkérdeztük volna, biztos megmagyarázod máshogy - de sokkal nagyobb erő vitt, hogy búcsúzz. 

A legnagyobb szarban ott voltál mellettem. A legnagyobb szarban ott voltam melletted. Kevés, mélységes beszélgetés volt. Nem... mégis sok volt. Mer olyan a memóriám, nem emlékszem konkrétumokra. 

Néha féltem. Néha csak néztem csészealj szemekkel, hogy "ez meg mit akar?!". 

Leginkább azokra a beszélgetésekre emlékszem, amik még ott voltak Budán. Sokmindenre ráébresztettél. De már nem tudom, mi voltál te és mi voltam én. 

Azt tudom, hogy szeretlek. És, hogy már elvesztettelek. Úgyhogy tudtam, hogy ez lesz. Fekete lyuk volt már ott, ahol te lennél. 

Minél nagyobb a Nap, ha kihúny, annál sötétebb az, ami lesz belőle. 

Fáradt voltál már. Mentél volna ki Amszterdamba. Vagy bárhová. Istenem, szeretném TUDNI, hogy míg majdhogynem éber kómában voltál, tudtad, mi van. Rohangáltál Ég és Föld közt. És nem féltél... Annyira szeretném tudni, hogy nem féltél!!! 

Nem akarom, hogy félj. Most már nem... 

Megérdemled a fényt, a meleget, a végtelen minden szeretetét! Iszonyú sok volt, amit ki kellett állnod. 

Vége. 

Pihenj. 

Repülj. 

Hiányozni fogsz. Te lökött... 

 Mindenütt káosz van. Vagy azért, mert felnőttünk - de csak félig, vagy azért, mert most ez egy ilyen időszak. Utóbbira tippelek. Mindenki kapaszkodik, mintha egy hajóban utaznánk a viharos tengeren. 

Mire jó lenne, már jön a következő zuhanás, megoldandó feladat... És kezdődik elölről. Aztán lassan ráébredünk,hogy soha nem lesz vége. És vagy kitalálunk valamilyen módszert, hogy ettől függetlenül nyugodtak, boldogok és kiegyensúlyozottak legyünk, vagy marad a megszokás, és az egyre nagyobb stressz, teher, gyűlő félelmek. 

Az előbbi döntés gördülékenyebb, gyorsabb problémamegoldást, sikeresebb életet jelent - minimum lelki sikereket!Utóbbi betegségeket, depressziót. 

Az előbbi annyiban "nehezebb", hogy egy olyan viselkedési formát kell követni, ami ebben a kultúrkörben nem szokványos. 

De hállelúja, vannak már olyan óvodák, ahol meditálnak az ovisok. És ez lesz a jövő! Kelet és nyugat összecsókolódzik, és feléled egy új látásmód, ami mindkettő előnyeit magában foglalja.Sőt. Igazából már itt van. És ugyanúgy folyamatosan változik, mint a saját kis életünk... 

Mert ha akarjuk ha nem, az élet köröttünk olyan, mint a víz. Kb. olyannak képzelem,mint az állandó hullámzást, változást, örvénylést.

Osztán megtanulhatsz szörfözni, és száguldozol a hullámokon - ez esetben néha leesel és mélyre jutsz, talán fuldokolni is kezdesz, vagy meg is fulladhatsz. De a haladásod gyors lesz, élményekkel, izgalmakkal teli, látványos, izgalmas!

Vagy úszni tanulsz meg. Ez esetben fenntartod önmagad - de leginkább maga a közeg segít fennmaradni. Nincs száguldás, de biztonság van. És tuti, hogy nem fulladsz meg. 

Vagy építesz egy hajót, és biztonságban, a tatról figyeled a természetet, néha beugrasz úszni... De a tudásod által védve vagy, és minden pozitívumát élvezheted az óceánnak. 

Vagy nem tanulsz semmit. Akkor tuti az állandó fuldoklás. Sokszor megmentenek majd a körötted úszók, de a fuldoklás már teljesen megszokott lesz - és azt hiszed, ezt nem is lehet másképp..

Egy biztos. Ha az Óceánon vihar van, még a hajós sincs teljes biztonságban... Akkor és ott a sorsod a víz kezében van. 

 EZ A BANDA NEM ELADÓ – szubjektív koncertbeszámoló a Marathon koncertről

Hepe barátom, Mesterem gálánsan meghívott a koncertre. Valahogy úgy éreztem, ott kell lennem. Előrebocsátom – én nem ismertem a zenekar dalait. Nem azért mentem.

Kissé félszegen néztem körül a sötét teremben – nem sok ismerős volt. Sok zenészt láttam. Nagy átfedés van a szakmában – eljöttek megnézni a barátaikat. Ahogy én is.

Elfogódott mosolyok a színpadon, zavart, boldog arcok. Hitetlen, várakozó feszültség a közönség közt – hát mégis! Hát végre!!!!

A második dal már gördült! Fiatal lányok énekelték a szövegeket. Minden arcon éteri fény. A zenekar boldog kópé-vigyorral vetette bele magát a dalokba. Úsztak, élvezték az együttlétet.

20 év…

Egy zenekar, ami méltatlanul – sosem lett befutott. 20 évig bent ragadt fájdalmak – elvarratlan szálak. Ma vége lett. Felszabadult valami nagy feszültség.

20 év… Zenészként. Nem feladni! Megpróbálni nem eladni magad! Állandó harc a divattal a divat ellen a divatért. Állandó harc a megélhetésért – így vagy úgy… A színpadon ma játszó zenészek egy része nyolc órában dolgozik… Néha keserűen, fáradtan, de jön, próbál, és mikor zene van – minden van…

Nem ismerem a történetüket. De én is zenélek. Ugyanígy harcolok. Hát nem csodálkoztam, hogy sokszor szorította a torkom a meghatottság – bizony könnyes szemmel néztem a barátaimat és a többieket, ahogy repülnek, lubickolnak, felszabadulnak, ÉLNEK!

A megbékélés éjszakája volt ez.

A csoda éjszakája.

Ünnep.

Vámos Zsolti elvarratlan szálakról beszélt. A kimondott szó erejével élve zárta le a fájó sebeket. Vége.

Mikor a következő vendéget felkonferálta, már TUDAM, mért vagyok ott! Nekem is volt egy elvarratlan szál, egy évek óta fájó seb.

És feljött a színpadra Bánfalvi Sanyi. Sírtam és nevettem és üvöltöttem.

A színpadon volt a MISSING. Vámos Zsolt, Lőrincz Viktor, Bánfalvi Sanyi.

Életem legmeghatározóbb zenekara.. Életem legnagyobb csalódása. Önmagamban is. Az egyik legnagyobb tanítás! Ma éjjel megértettem. Ott kellett lennem, hogy átérezzem – ennek így kellett lennie. 

És megszűnt bennem a feszültség. Már nem fojtogatott a zokogás.

Egybeolvadtam a közönséggel.

Harmincas-negyvenes-ötvenes korosztály. És Vámos Zsolti újra beszélt – megint csend lett picit a szavai után… „Rájöttünk, hogy mi már nem akarunk megfelelni senkinek és semminek. Ez a szabadság”

És valóban. Ők igazából nem akarnak üvölteni kinn az utcán. Ők csak mosolyogni szeretnének. Úgy éreztem, itt megkapták. Egy percre nem volt semmi, csak a régi Nagy Banda! A régi dalok hangjai – visszhangjai a szívükben. Nem volt munkahely és pénz. Szeretet volt és buli. Felszabadult, révült tekintetek… Szerettem nézni…

Az éjszakának volt egy egyszemélyes főszereplője a sokszereplős zenekaron kívül. Horváth Attila. Mélységes szeretettel és tisztelettel említette-szőtte bele a Marathon-mesébe nevét Zsolti barátom. Ha Zsolt volt a zene-szív – akkor Attila szövegei a vér a szívben…

Köszönet lebegett itt mindenütt és hála. Tisztelet és szeretet. Külön megemlíteném az Irigy Mirigyes Sipos tesókat, Pétert és Tamást. Az egyik dalban minden felkonf és hacacáré nélkül egyszercsak ott vokáloztak az énekesnek. Semmi sztárallűr, látszott rajtuk, hogy boldogok, hogy ott lehetnek.

Később még párszor feljöttek, egyszer hátul megálltak és szintén csak vokáloztak. Mélységes tiszteletem – emberség és szerénység. Szép volt.

Lezárások voltak és felszabadulás ma este. Valami megváltozott. Megrendítő és megtisztelő volt részt venni.

A Marathon most már valóban békében nyugodhat… (meddig is? J )

FELLÉPŐK: 

Hetényi Pál

Vámos Zsolt

Szappanos György

Galambos Zoltán

Kató Zoltán

Szentmihályi Gábor

Lőrincz Viktor

Bánfalvi Sándor

Vermes László

Hetényi Zoltán

Sipos Tamás

Sipos Péter

ELJÁTSZOTT DALOK: 

1.NAGYVÁROSI ÉJSZAKÁK

2.MEGINT EGY ÉJSZAKA

3.ELVESZETTEK ANGYALA

4.KOPOTT HÁZAK HERCEGE

5.LÉPCSŐ KALIFORNIÁBA

6.SOHA TÖBBÉ NEM HALLGATOK BLUEST

7.HOVA MEGY AZ UTCA NÉLKÜLEM

8.POKLOK LOVAGJAI

9.IDŐGÉP

10.EZÜST ÉS KÉK

11.CSAK A PÉNZEM KÉREM VISSZA

12.Ő IS

13.ROSSZ HÍREM VAN ERREFELÉ

14.DALOK A SZEPTEMBERI HÍDON

15.ELSŐ GYORSVONAT AMSZTERDAM FELŐL

16.MEGYEK A SZÍVEM UTÁN

17.EZ A DAL MOST NEM MINDENKIÉ

2012. márc. 8. 

 Nagy dolgok történnek velem/bennem most már szinte nap mint nap. 

Ma a saját zenekarom koncertjén voltam - nézőként! A Pink Floyd pszichedellikus, durvább zenéit interpretálták a kollégák. Méghozzá olyan minőségben, és mélységben, hogy az első hangokat szó szerint nyitott szájjal hallgattam! 

Kimosott belőlem ez a koncert sok szemetet. Amik még bent maradtak az eddigi "tisztogatások" után... Ez a zene az, amit nem lehet nem figyelni - és nem lehet megfigyelni. Nem koncentrálhatsz, mert szarik rá és elsodor! De nem is mehetsz csak úgy ki a teremből egy dal közben, mert oda vagy szögezve a székhez! Valami belső harangot kongat meg, belső hintaszéket ringat csöndesen... 

Aztán átmegy heavy metal-ba és kitörhetnek azok az energiák, amik a napok alatt összegyűrődtek benned! 

Mindezt nem szolgaian adják elő a srácaim. (Mert bizony hozzájuk tartozom és ez egyre nagyobb szó most már nekem!) Minden hangot átitat a VALÓDISÁG. Ők nem eljátsszák a Floydot. BENNE vannak. Együtt folynak, áramlanak a zenével. Nem figyelnek oda, mit nyomkorásznak, milyen hang is jön a zongorán... Tökéletesen megtanulták már, így most már repülhetnek, nem kell védőháló!

Érződött az is, hogy az előző napi koncert feszültségét, koncentrációját jólesően csapta szét, ellensúlyozta ez a mai. A fiúk lazák voltak, éltek, lélegeztek, boldogok voltak. :)

Én teljesen belemerültem és nagyon jólesett... A legőszintébben mondom, aki Floydos és nem jött el - bánhatja, mint a kutya! Komolyan. 

Megjelent két ember, akik még mindig gobot képeztek a múltamon, lelkemen - kis, de idegesító bogot, mert a szeretet áradását nem hagyta az a gubanc... Átadtam magam az érzéseimnek - és sokmindenre választ kaptam. Most már könnyebb és tisztább ez is. 

Ennyit jelent a zene. Ennyit jelent, ha a zenészek magukat és a közönséget is magasabb rezgésszintre emelik - EMELKEDETT állapotba hozzák! Milyen csodálatos a magyar nyelv!

A jelek egyre gyorsabbak, a visszacsatolások egyre sűrűbbek... Lubickolni támad kedvem a saját életemben! 

2012. máj. 12. 

Gondoltam benézek funky-landbe. Ezt kábé két éve gondoltam. :) Most megtalált. Egyszercsak kaptam egy e-mailt, hogy nincs-e kedvem funkyt énekelni, mert engem ajánlottak. Mondom - van. 

Hónapokig nem történt semmi. Aztán olyannyira begyorsultak a folyamatok, hogy kettő, azaz kettő darab próba után már a színpadon álltam!... Ma este. A próbák nem voltak olyan lelkesítőek. A dalok jók.De még nem találom bennük magamat - ami köszönhető annak, hogy koncentrálnom kell, milyen rész jön, és a szöveg is még két dimenzióban létezik... a papíron! Szóval a szabadság még nem jött el. 

A mai New Groovy koncert viszont ehhez képest nagyon ütött! Valami varázsütésre mégis összeállt a banda! Komolyan - álltam a színpadon, és tökre örültem, hogy BASSZUS, EZ MEGSZÓLAL!! :)) 

Node. Kicsit tekerjünk vissza az időben. Mint a régi szalagos magnón :D 

Merhogy volt egy előzenekarunk is. Bizám, akkora arcok vagyunk! :D Beállásnál már csészelajszemeket növesztettem. Ezek állatok! És tényleg. Kb. most jött az oviból a Lovas Petra Band legénysége és egy darab leánysága, mégis olyan pontosság, dög, húzás van a bandában, hogy levitte a fejem! A csajnak is állat hangja van - nem az én fajtám, inkább popos-dögös. Mélyebb lágéban és puhább. Pop-átdolgozásokat játszanak. Amit felismertem az Adam Lambert, Pink, Maroon 5, Mika, Rihanna. Asszem... :) Nem vagyok túl tájékozott... :D De ők mindet megbolondították, bezúzták, hú, nagyon tetszett! Ha popzenére akartok bulizni, de hánytok a nyáltól, akkor Lovas Petra Band! :)

Ennyit róluk. :))

Ugrás a jövőbe. Szóval álltam ott a színpadon. Majdnem ismeretlen zenészek. Majdnem ismeretlen dalok, műfaj, szövegek, közönség... Mégsem éreztem magam elveszettnek! Lehet, hogy a koncertet megelőző magvas beszélgetés egy csajjal nyitott meg bennem valamit? Ezt már sosem tudom meg. De ott volt bennem a 16 év. Otthon voltam a színpadon. Erősnek, szépnek, jó énekesnőnek éreztem magam. 

És így is lett. Az ismeretlen dalok gyönyörűen megszólaltak bennem-belőlem. Volt kivétel persze. És a bizonytalanság sokszor rám dobta a kötőféket. De bizony tomboltam és táncoltam és jól éreztem magam! Valamit megéreztem annak a majd' 20 évnek az eszenciájából. 

A srácok is jobban repültek, mint azt reméltem. Herold Peti pedig egy áldás! Egy gyémánt, ami úgy szikrázik a színpad fényében, mint senki más! A feeling, a lélek, a zsigeri érzetek olyan jó ötvözete ez a gyerek, hogy hallgatni is őrület! Arany! Ez jut eszembe róla - és nem csak a szaxi színe miatt. :P

A másik ilyen kis vadállat a zenekarban az Olivér - a billentyűs. (Majdnem azt írtam, hogy szintis, de egyszer nagyon le lettem oltva, hogy AZ NEM SZINTI! BILLENTYŰ! Mer' a szinti az az, amit Hagymásbögyörő-Alsón a kocsmában nyomkod a Józsi :))

Oli előtte a Petráékkal is nagyon nagyot alkotott, így nálunk kissé visszafogottabban tolta. Ott már kiélte magát. De így is ott volt a ritmus, meg az a pofátlan huncutság, ami jellemzi a stílusát! Gyors, kifinomult futamok, jazzes kiszólások... Szóval tud a gyerek, eszem a szivit. :D 

Jól éreztük magunkat, na! Fellélegzés volt számomra, hogy él a banda! Fog ez menni... Jobban is! :)

Főleg, ha nem csak a régi énekesnő által örökölt mély dalokat éneklem, hanem betesszük a műsorba majd azokat is, amikben süvíthetek! :D :D :D